Mindig is egy olyan világban akartam élni, ahol nem mondja meg senki, hogy mikor, mit csináljak. Idegesített, hogy anyám mindig mindent jobban tudott, mint én. Hogy mindig ő akarta eldönteni, hogy én mit akarok.

Megakartam szabadulni ettől az egésztől és újrakezdeni az egész életemet. De ha egyszer megszülettem és elkövettem dolgokat, akkor azt már nem lehet visszafordítani.

Alig akartam elhinni, hogy ez megtörténhet velem, de most itt vagyok, ülök egy űrjáró repülőn és haladok új lakhelyem felé... Rengeteg dolgon mentem keresztül. De kezdjük az elejénél..

*2 hónappal ezelőtt*

-ANYAA! - ordibáltam ki a szobámból

-Igen? - nyitott be egy fakanállal a kezében - Gyorsan, főzök - sürgetett

-Te jelszót raktál a gépemre? - kiabáltam vele

-Igen. Elég sokat lógsz fennt a haverjaiddal. Inkább a jegyekre koncentrálnál. Ha jó orvos akarsz lenni, akkor tanulnod kell és nem pedig a neten lógni.

-De én nem akarok orvos lenni!

-Igen? És akkor mégis mi akarsz lenni? - kiabált

-Grafikus.

-Óóó. Grafikus. Azzal aztán nagyon megfogsz élni. Csak nézd meg Betti nénédet! Fodrász akart lenni, de semmit nem keresett és most sikeres orvos!

-DE ÉN NEM AKAROK ORVOS LENNI!! - ordibáltam - Légyszives leszednéd a jelszót? - higgadtam le

-Nem! - majd becsapta az ajtót és rázárta a kulcsot.

Pár éve megpróbáltam elszökni otthonról, de a határon elkaptak a rendőrök és azóta minden nap bevagyok zárva a szobába. Nem találkozhatok a haverjaimmal, nem mehetek el fagyizni, még a kishugomat sem láthatom.

-Akkor majd holnap beviszem a suliba - gondoltam magamban - Még jó, hogy Tomi ilyen nagy informatikus. Biztos meg tudja bütykölni valahogy - lecsaptam a laptopom, ráfeküdtem az ágyamra, majd zenét hallgattam. A music fm volt a kedvenc rádióm. Már vártam a mai esti híreket, amikor egy újabb katasztrófát mondanak be. Azt vettem észre, hogy mindig egyre közelebbi helyet mondanak és nem szégyellem, kezdtem félni.

"Most pedig a hírek: Úgy látszik a földrengés, meteorid becsapódás és egyéb különös jelenségek nem maradnak abba. Ma ismét odalett egy egész falu. Az embereknek mindössze a 30%-át tudtuk kimenteni az összedőlt falak közül. Arra kérek mindenkit, hogy amilyen gyorsan csak lehet, szerezze be a szükséges elsősegély csomagokat és élelmet. A nagy pusztítás ma este is elfog jönni és a tudósok szerint ma Pestet támadja meg. Mindannyian tudjuk, hogy attól, hogy külföldre mennek, nem lesz jobb, hiszen ott is pusztít a Nagy Valami. Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát."

Egyszerűen szóhoz sem jutottam. A Nagy Valami nevet akkor találták ki, amikor elhaladt felettünk egy nagy UFO. Az egész világ látta, bár mi csak a TV-ben. Az összes ember retteg attól, hogy hamarosan itt a vég. A legtöbben a föld alá bújnak, de a föld rengések miatt ott is maradnak. Örökre.

Minden nap újabb és újabb felfedező csapat megy ki Dél-Amerikába, Írországba, az északi területekre és szerteszét az egész világba. Sajnos mindegyikük odaveszett.

Tudósok és építészek mentek ki még 2 hete az űrbe, hogy csináljanak egy bázist, amiben majd élünk. Már szinte minden remény elszállt. Viszont amikor tegnap bemondta a rádió, hogy az egyik visszajött és máris kísérleteznek állatokkal és gyerekekkel, megkönnyebbültem, hogy ha én nem is, de legalább páran túlélhetik a világ végét.

-IZABELLA! - nyitott be részeg apám. Utálom, amikor kimondja az egész nevem - MÉGIS MIT KÉPZELSZ, KI VAGYOK?

-Öhm.. az apám?!

-NEM TE HÜLYE! - vágott pofon - ÉN LESZEK AZ ELSŐ, AKI FELMEGY AZ ŰRBE! - ordibálta, majd bevágta az ajtót és rámzárta

Nem győztem simogatni az arcom. Nagyon fájt. Bőgtem.. sokat..

~Másnap reggel~

-Gyerünk már Izabella! Elkésel a suliból - szólt be anya

-Jó, sietek - mondtam álmosan. Felálltam, majd belenéztem a tükörbe. A vállamon, a karjaimon és a nyakamon láttam a már megszokott lila foltokat, viszont az arcom teljesen belilult, sőt néhol még piros is volt. Felraktam egy kis (illetve rengeteg) alapozót, betettem a laptopom a táskámba, majd kopogtam 2-t.

-Kész vagy? - nyitotta ki anya az ajtót

-Igen

-Jó, akkor most vidd el Fruzsit is az iskolába. Jó legyél. Szia

Megfogtam kishugom kezét és elindultunk a suliba.

-Bella? Anyuék miért ilyen furák?

-Ők nem furák, csak nagyon akarnak rád vigyázni - mosolyogtam rá

-Aha, és mi az ott? - mutatott lila arcomra

-Képzeld tegnap volt egy pók a szobámban, sötét volt, megakartam fogni, de akkor hirtelen neki ütköztem a szekrényemnek

-Haha, biztos vicces volt

-Nagyon - suttogtam, majd visszagondoltam az estére - Na, szia hugi - adtam neki pár puszit. Majd suli után jön érted anya. Jó legyél - integettem

-Szia Bella!

Az én sulim még odébb volt pár méterrel, szóval betettem a fülesem és meghallgattam Emeli Sandé-től a Read all about it-et. A szám végére beértem az iskolába.

-Szia Bells - köszönt Márk, majd pacsiztunk

-Sziasztok srácok - köszöntem mindenkinek

-Te jó ég Bella, neked lila az arcod! - kött hozzám Lili

-Hmm. Tegnap bevertem magam a sötétbe

-Megint megvert az apád? - kérdezte mélyen Tomi, mire krákogtam egyet

-Most nem ez a lényeg, hanem hogy leszedd a jelszót a gépemről - vettem elő, majd oda adtam elé

-Aha, na nézzük - csapta össze kezeit, majd dörzsölgetni kezdte

-Bella ezt nem folytathatod - fogta meg a vállam Csaba - El-kell-szöknöd - tagolta

-Nem, nem lehet. A múltkor is elkaptak - sóhajtottam

-KÉSZ! - kiabált fel Tomi, majd előadta a kis sajátos győzelmi táncát

-Húh, ilyen gyorsan?

-Persze - mosolygott - De ha még egy foltot meglátok rajtad, esküszöm beperelem az apád

-Nem teheted, hiszen tőle függ az ország

-Egy részeg hapsitól, aki veri a családját? Hát szép.. - szólt közbe Márk

-Igen, tőle - forgattam a szemeimet - Sajnos nem tehetünk róla..

-Amint betöltöm a 18-at indulok a rendőrségre

-Király, hogy eggyel kevesebb haverom legyen. Csak hajrá - mondtam, majd megveregettem a vállát - Gyere Lili, óránk van - húztam el

-Oké, öhm.. akkor majd szünetben - intett a többieknek

-Hé, Zoé hol van? - kérdeztem, miközben besétáltunk a biosz terembe

-Mindenki úgy tudja, hogy beteg, de ez csak átverés - súgta a fülembe - Az apja felküldte az űrállomásra

-MI? - fakadtam ki, mire mindenki ránk nézett - Öhm.. Bocsi.. Hogy mi? - mondtam egy kicsit halkabban

-Igen, és azt üzeni, hogy nagyon jól elvan

-Aha, örülök, hogy legalább ő megmenekült..

-Naa ne légy már ilyen, biztos mi is fel fogunk jutni

-Biztos

-Odanézz - mutatott az ajtó felé - megjött az irtó jóképű padtársad

-Ja, de nem emlékszel? Ő rossz!

-Ja igen.. Bár ne Petiék bandájával lógna.. Olyan cuki - olvadozott

-Aha, csak drogozik, meg füvet szív és minden nap bulikba jár.. Egy álompasi - figuráztam ki barátnőmet, mire leült a helyére.

Vettem egy nagy levegőt, majd odasétáltam a padomhoz és leültem.

-Heh! Csak nem elestél? - röhögött rajtam Bence, mire nem válaszoltam - Na mivan? Elvitte a kiscica a nyelved? - nevetett még jobban, de még most sem válaszoltam. Kezdtem feldühíteni - Mi lesz már! Mondj valamit - csapott az asztalra, én meg nem bírtam tovább, szóval ordibálni kezdtem vele.

-MEGVERT AZ APÁM, JÓ? De persze ez neked semmit sem jelent, minthogy a többi folt sem a karomon, a nyakamon és bárhol máshol, hiszen te vagy a suli nagymenője, aki bármit megtehet, terrorban tarthatja az osztálytársait, mindig mindenki azt csinál amit te akarsz, ÉS EBBŐL ROHADTUL ELEGEM VAN! Nincs egy nap, hogy ne cikiznél ki, nincs olyan nap, hogy ne bőgnék otthon egész nap, mert be vagyok zárva a SAJÁT szobámba. Az apám minden nap részegen jön haza, a hugomat nem látom egész nap! Most pedig gondold végig, hogy mi minden rosszat tettél eddig életedben, és köszönd meg, hogy normális családot kaptál - bökdöstem a mellkasát sírva, majd mikor befejeztem, bőgve kirohantam a teremből. Egyenesen a női mosdóba mentem. Már nagyon megbántam, hogy kiteregettem az életem, az egész osztálynak, hiszen hallották, ahogy ordibálok Bencével.

A bioszt végigbőgtem a WC-ben, majd szünetben összeszedtem magam, lemostem, majd újrasminkeltem az arcom és kimentem a folyosóra. Bence már ott várt rám.

-Mi van? Meséljek még? Mert van mit - mondtam, majd elindultam az udvar felé

-Ne, várj.. öhm.. Bella. Ugye?

-Ja

-Szóval.. én nem is tudtam, hogy ilyen nehéz életed volt

-Van

-És, nagyon sajnálom, ha megbántottalak

-Igen, elég szokszor megbántottál, és nem akarom, hogy csak azért kérj bocsánatot, mert megsajnáltál. Engem nem kell sajnálni, elfogadtam, hogy ez az életem.

-Igen, nem sajnálatból kértem bocsánatot - hajtotta le a fejét

-Hát? Akkor miért?

-Mert tettszel - közelített ajkaival az enyéimhez, majd felpofoztam

-Ne nézz hülyének! Ott van az egyik hülye haverod, veszi az egészet videóra.

-De jó volt nem? - röhögött, mire hátat fordítottam neki, majd kimentem az udvarra

Most nem a srácok mellé ültem, egy kis magányra volt szükségem. Betettem a fülhallgatót és barnultam a napon. Már a 3. számnál jártam, amikor valaki eltakarta fényforrásom.

-Héé - néztem rá. Tomi volt

-Minden oké?

-Aha, csak egyedül akartam maradni..

-Itt a laptopod, nálam hagytad

-Jaj, köszi - vettem ki a kezéből

-Kérsz rágót? - tartottam fel

-Aha - ült le mellém, elvette a kezemből a rágót, majd rázott pár darabot a terenyébe. - Köszi

-Nincs mit - mosolyogtam

-Zoé beteg? - nézett rám

-Nem

-Akkor?

-Szerintem nem mondhatom el - fordultam felé törökülésben

-Mi? - nézett rám komolyan

-Öhm, szóval, tudod most van ez a nagy vilégvége és szóval az.. szóval..

-Ajj nyögd már ki

-Az apja felküldte az űrbe - mondtam ki egy szuszra

-Mi?

-Igen, és azt mondta, hogy tök jó szobát kapott meg minden és jól elvan és vár minket

-Értem, de ugye tudod, hogy ott véges a hely.. Először a sztárokkal kezdik, majd jönnek a felnőttek, a legfiatalabbak, és végül jövünk mi..

-Igen - néztem le a földre, majd sóhajtottam egyet

Egy nagy földrengés szakította félbe beszélgetésünket. Mindenki pánikolt, majd berohantak az épületbe. Én voltam az utolsó, de mire beértem volna, az épület ajtaja bezárult. Próbáltam kifeszíteni, próbálták belülről is, de nem sikerült. Végül a diri beküldött mindenkit az asztalok alá, megvonta a vállát és sajnálkozóan nézett rám. Ezután ő is berohant. Én meg ott álltam, mint egy szerencsétlen, huzigáltam az ajtót, sikertelenül.

Az egyik fa elkezdett dőlni felém, de időm sem volt elfutni. Lesokkoltam és ott vártam egy helyben a vesztem. Már azt hittem, mindjárt végem, mikor kinyitódott az ajtó, és valaki berántott..